Augusztus 20-i bemutató

Államalapítás – A Hóra Színház táncműsora

A szegedi Huszár Mátyás rakparton mutatjuk be 2012. augusztus 20-án,  20.30 órakor Államalapítás című műsorunkat, melyben a Hóra Színház táncosain kívül a Maros táncegyüttes táncosai közreműködnek, illetve a Dux Ruizorum – Szent Imre Testőrség harcosai elevenítik fel a múltat.  A hagyományos ünnepi tűzijáték a műsor közben lesz látható, műsorunk után pedig az Útközband zenekar utcabálja várja a táncoslábú közönséget. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

Reklámok

Augusztus 20-i bemutató

Idén is bemutatkozik a Hóra Színház a szegedi augusztus 20-i államalapítási ünnepségsorozaton.  16.45-kor kezdődik a 45-50 perces műsorunk a Huszár Mátyás rakpart színpadán

Tánccal, zenével, kenyérrel címmel.

A régebbi táncaink közül újra megnézhetitek többek között a dűvő, szerb, bolgár és ciprusi táncainkat, de ezek mellett bemutatunk egy-két új számot is a Takarásban című musorunkból.  A táncprodukciók között zenekari számokkal tarkítjuk műsorunkat. Kellemes szórakozást kívánunk minden kedves nézőnknek!

Huszár Mátyás rakpart programja:

Tánc- határokon innen és túl
16.45 Tánccal, zenével, kenyérrel – Hóra Színház Szeged
17.45 Raffadali Néptánc Együttes – Olaszország
18.15 Lubelskiej Néptánc Együttes és Dzierzkowiacy Néptánc Együttes- Lengyelország
19.00 Cirkalom Táncegyüttes – Topolya, kísér a Juhász Zenekar
20.00 Fáklyás felvonulás a Tiszán (gyülekező a Hajóállomáson)
20.30 Első Emelet koncert
21.00 Tűzijáték
21.15 Első emelet koncert folytatás